Lekéstem a múlt hét egyik legnagyobb bohócügyi eseményét - pontosabban az eseményt láttam, a beszámolókat, közleményeket olvastam - nem tudtam időben hozzászólni Deutsch Tamás kiváló ütemérzékkel végrehajtott balfaszkodásához. Pedig amúgy csipázom a fickót, amikor meglátom, hogy csillogó szemmel - permanens forradalmi hevületben, de azért szétcsúszó alkoholistát idéző arcvonásokkal - űzi éppen az ördögöt, rögtön tudom: kóla, popcorn elő - produkció van! Nem tudom, hogy csinálja, hogyan tudja még mindig eladni ezt a szart, hogy ő játssza a nagyhajú-forradalmárt a bandában, az Ember Aki Mindig Ott Volt Velük.
Az Ember Aki Csak Kormányzati Segítséggel Tudott Diplomát Szerezni.
Mi a fenét akar ez a hógolyó az egymillió lájkolójával?!
És ha összejön, akkor mi van?!
Bibibi, minket többen lájkolnak?!
Hát ezért nyertétek meg a választásokat, te sültbolond!
- Kovács Zoltán a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár (vagy mi a szösz). Tehát, ha ő megszólal(na) az tekinthető a hivatalos écesznek. Az ő munkája, hogy kialakítsa a "Kormányzati kifejezések és szólások" szótárát, hogy minél hamarabb megtanulhassanak az emberek fideszül. Na róla (mármint Kovácsról), azt se tudjuk, hogy ki, honnan jött. Haver, vagy nem haver?
- Van mellette viszont egy Szíjjártó Peti, mint szóvivő. Módszere a bevésés, vagyis a nagyon sok ismétlés. Tehát, amikor tavaly nyáron bedöntötte a forintot a dumájával, még lehetett arra gondolni, hogy itt kontrollált, csak éppen rossz stratégiáról van szó. Na de a Kósa?! Akkor ő miért szólt be?! Már akkor se stimmelt. Szijjártó munkája azóta annyi, hogy továbbfejlessze a három nagy toposzt, amire mindig ki kell lyukadni: nem olvasták el, meg nem is értik, meg egyébként is a ballib műve az egész (ballib = sátán-birka-szivarozótőkésgenya-hazaárulónemzetrontópál).
- A másik nagy duó, a Hoffman-Pokorni páros. Hónapokig beszélt Mrs. Vaskalap össze-vissza, nem lehetett úgy reggeli műsorra kapcsolni, hogy éppen ne akart volna értéket átadni a gyereknek (mert az egyébként úgy megy, persze, elkapsz egy gyereket, mondod neki: nesze itt van, ez az érték, most már a tiéd). Aztán meg jött a Pokorni és pont az ellenkezőjét kezdte el mondogatni.
- Matolcsy nagy kedvenc, az is mondogatott nagyokat. Orbitális pályára állított néhány kapitális baromságot - azóta is itt lebeg a fejünk felett - nagyot koppan, azután elhallgat. Mostanában már csak akkor látjuk, amikor kiosztja a Főnök az EP-csűrhét. Minél jobban oszt amaz, annál jobban bandzsít emez.
- Fellegi részegen fákkol, amúgy csendesen próbálja reanimálni a pannonpumát. Réthelyinek a cica vitte el a nyelvét, vagy mi, azt az embert, ahhoz képest, hogy miniszter még nem is láttam. Biztos elfoglalt, nem ér rá beszélni, de az ő kommunikációját így legalább nem érheti kritika. Hende, Pintér csak szaktárcát illetően - hálistennek -szólal meg. Más senki.
- Orbán csak akkor beszél, amikor vizionálni kell, vagy hazátvédeni. Abban jó. Bár nem lett volna baj, ha nem keveri össze magát a hazával. Az állam én vagyok, a nép is én vagyok, meg a haza is én vagyok. Emlékszünk még, ugye? "A haza nem lehet ellenzékben". (Szegény Hofi…)
- Selmeczi Gabriella: jaj ne, kérem kapcsolja ki...
- Most meg itt ez a díszpinty, a fészbukjával.
Összegezve: a kormány, a kormányszóvivő(k), miniszterek és államtitkárok, fidesz-potentátok és egyéb roninok megszólalása és kommunikációja következetlen, esetleges, gyakran ellentmondó, de semmiképpen sem szervezett.
Akár csak a szocik - lehet, hogy a kormányzati pozíció teszi. Csak míg a szociknál a különböző platformok, érdekcsoportok kommunikációja, bár retardált volt, de azért mégis rendelkezett demokratikus vonásokkal, addíg a Fidesznél most az egyszótáras sületlenség apoteózisa zajlik.
Mint egy kezdő punkzenekar: mindenki üvölt, csak rosszkor.
Már nincs, aki megmondja neki, hogy a Rigevidon az nem jó fejfájásra.