Szép volt, fiúk! Kitalálták a nagy okosságot, hogy ők márpedig nem alkusznak, kemény legények, közülük bizony nem lesz alpolgármester egy sem. Szereptévesztésben vannak, nem azért választottak meg őket, hogy csak egy bizonyos polgármesterrel legyenek hajlandó együtt-működni, nem azért, hogy csak Meggyes Tamás polgármestersége esetén legyenek a képviselők. Választóik, a városrészek lakóinak érdekeit kellene képviselniük, nem a magukét. Joggal várják el a választóik, hogy érdekükben működjenek együtt Tétényi Évával, és őket képviseljék. Ezek a választók most okkal csalódottak. A választott képviselőikben kellett csalódniuk, rögtön az elején. Ezenkívül: ebből a csapatból legalább három ember van, akinek az állása is az új polgármestertől függ - egy hónapja még a régi polgármestertől függött, aki ugye nem volt más, mint Meggyes Tamás, elegáns, nem?! Szóval lehet rambózni, de aztán előbb-utóbb el kell búcsúzni a Gran Tourstól is, meg a Sportcsarnoktól is, meg a Városházától is, de még a képviselőségtől is. És akkor még örülhetünk, ha nem indul alapos vizsgálat a gazdálkodásunkat illetően, nemde?!
Ez nem lett végiggondolva, azt hiszem.
Semmi gond. Egy esetleges új választás kiírásakor már nem lesznek FIDESZ/KDNP jelöltek sem, emiatt nyugodtan lehet aludni. Nem tudnak tudniillik ebből a helyzetből jól kikeveredni. Ők lettek azok, akik nem akarnak együttműködni, akik blokkolni próbálják a törvényesen, az óriási többséggel megválasztott új polgármester munkáját. A város közhangulata ellenük fordult. Ezek a képviselők azok, akik keresztbe tesznek a városnak, és bármennyire is arról próbálják meggyőzni magukat, hogy az új polgármestert hozzák majd a béna kacsa szerepébe, a választóik számára világos, hogy mi történik. Emiatt enyhén szólva is kétséges az újraválasztásuk egy új választás esetén. Még akkor is, ha nem fog össze az ellenzék a képviselők szintjén, ha pedig igen, akkor szinte biztos, hogy alig lesz FIDESZ képviselő a következő testületben. Sitku Pál alig pár szavazattal kapott kevesebbet Meggyes Tamásnál a választókerületében, úgy hogy nem lépett vissza senki a javára. Most visszalépne. Ezek után. Szinte mindegy, hogy egy, vagy hat hónap múlva lennének új választások, ez a csapat még egyszer így, ebben az összetételben nem kerülne be a testületbe.
És most gondoljuk ezt végig a FIDESZ vezérkar szemszögéből: már az is nagy fiaskó volt, hogy Meggyes ellen összefogott a város és megverte. Fiaskó volt, hiszen az országos média ezzel volt tele, és mindenhol ki volt ám emelve, hogy "Meggyes Tamás a fideszes polgármester elbukott". Hát persze, ez hír. Az egész ország tiszta narancs, csak egy kis szöglete nem az, mi ez, valami félresikerült Asterix-sztori eleje? Most akkor majd azt rizikózzák, hogy megint a FIDESZ fiaskójával lesz tele a média, mert képviselője is alig marad?!
Hát mennyivel könnyebb már feloszlatni az egész helyi FIDESZ alapszervezetet, és menteni a menthetőt egy értelmesebb csapattal?!
Szóval, gondoljátok végig, srácok. Oda az állás, oda a képviselőség, oda a "pártkarrier" (ezen még röhögnöm is kell), megy a levesbe minden! Kedves Balázs, kedves Gyuri, ez nem a "mindent, vagy semmit" játék. Ennek a játéknak a neve: ennyit, vagy semmit!
Ennyit, vagy semmit.
PTI: 8, de csak azért ennyi, mert még van benne egy kis kreativitás
Update1. : a ma reggeli m1 Híradóban már így jelent meg: "a FIDESZ nem működik együtt az új polgármesterrel". Több, mint két percben szánták ezt a hírt az országos nyilvánosság elé tárni és ez csak kezdet.