Megkaptam a választ a kérdéseimre, sőt sajnos többet is kaptam, mint ahány kérdésem volt. Úgy is mondhatnám, hogy olyan kérdésekre is választ kaptam, amiket még fel sem tettem. Valami olyasmiben volt részem, amit ebben az országban mostanság nem tapasztaltunk. Közelről láttam az Izét (mit is : az "Életünk az elnyomásban" című tragikomédiát?!) Közelről láttam, hogyan teszi valaki idézőjelbe eddig megkérdőjelezhetetlen többévtizedes munkásságát.
A testnevelésórákról fogok beszélni, megint, erről az agyrémről, amit Esztergomban vezettek be idén szeptembertől az önkormányzati fenntartású iskolákban.
Az elképzelés (és az ukáz) röviden: a testnevelésórák száma egy héten kötelezően tíz lesz, (a minket érintő nyolcadik évfolyamon eddig 3 volt) amelyből hatot a délelőtti tanítási órákban, négyet pedig délután kell kötelezően teljesíteni. Ezen az évfolyamon a kötelező óraszám heti 25 volt, amelyet az iskola helyi tantervének teljesítése céljából 29,5 órára emelt. Ezt tudtuk, vállaltuk. Emelt óraszámban tanultak tárgyakat a srácok, nyilván ezért is vannak a Dobónak komplett évfolyamai a Műegyetemen, Corvinuson, stb. Ez most 36,5 órára emelkedett, a testnevelés óráknak köszönhetően. A kötelező órákhoz képest a túlterhelés 146%! Nem berzenkednék, ha sporttagozatos iskolába írattuk volna a gyereket annak idején. De mégse menjünk már el szó nélkül amellett, ha papneveldében kezd a gyerek, a végén meg kupleráj lesz belőle!
Előre szólok, ha valaki esetleg ezért jött volna ide: nem Meggyes Tamásról lesz szó. Illetve indirekt módon róla is, de engem most nem ő érdekel. Az, hogy én mit gondolok arról, aki előképzettség, gyakorlat és mindenféle ismeret nélkül tankönyvet mer "álmodni" a közösség pénzén, tantervet mer írni és átiratni, iskolákat képes puszta duzzogásból lekartágózni, az még két pixelt sem visel el a monitoron, nemhogy nyomdafestéket. Nem. De mondom, ez csak az érem egyik oldala. Most a demokráciáról ejtenék néhány szót. Ez a játék ugyanis többszereplős, de mostanában - különös tekintettel a választásokra - leginkább csak az egyik szereplő viselt dolgairól esik szó. Zsarnokot emlegetnek, meg félelmet, olyan emberek akiknek minden demokratikus eszköz a rendelkezésére áll a helyzet megváltoztatására.
Egyet vegyünk tudomásul: zsarnok, vagy zsarnokoskodó ember bármikor kerülhet hatalomba. A mi dolgunk nem az, hogy kiválasszuk azokat, akik talán nem azok, és őket tegyük meg vezetőinknek. Nem. A mi dolgunk, hogy úgy dolgozzunk és éljünk a demokrácia adta lehetőségekkel, hogy ezek a zsarnokok ne terjeszthessék ki a befolyásukat olyan területekre, ahol semmi keresnivalójuk. Nem abban kell reménykedni, hogy a következő majd "rendesebb" ember lesz, hanem ki kell állni magunkért, a közösségért, még akkor is, ha ez áldozatokkal jár!
Bementem erre az Izére, szülői értekezletre, a Dobóba. Készültem előtte már két napja, átnéztem NAT-ot, Közoktatási törvényt, a Dobó régi Pedagógiai Programját, meg amit tudtam. Az lett a vége, hogy valószínűleg igen, ezt meg lehet csinálni. Úgy tűnik, ha hazánkban a fenntartó - fentiekben a zsarnok - úgy gondolja, hogy este hétig testnevelés órát kell tartani a kölyköknek, akkor - utólag - már nincs más alternatívája a szülőknek, mint kiíratni a gyermeküket. Persze csak akkor, ha előtte az iskola részéről a felelős vezető és a döntésben résztvevő iskolai szervezetek (iskolaszék - ha van, szülői munkaközösség, nevelői testület) szakmailag rendben lévőnek találja és elfogadja a változtatást és azt egy szakértő is megerősíti.
És itt van a marha nagy gond. Szeretném, ha megjegyeznénk ezt a pontot. Tehát: tulajdonképpen mindegy, hogy milyen korlátokat ad, vagy nem ad az egyébként távolról sem egyértelmű jogszabályhalom, amely közoktatásunkat hivatott igazgatni, végső soron szakmailag az oktatási intézmény jóváhagyásától függ a változtatás. Sőt, az előbb felsorolt törvények szellemiségétől teljesen idegen az a helyzet, hogy a fenntartó hoz szakmai döntéseket és azt próbálja rákényszeríteni az intézményekre. Nem. Ezeket a törvényeket szabadelvű oktatási szakemberek állították össze - bármennyire is szitokszó ez mostanság - akik hittek a szabad emberekben, a szakmaiságban és az önbecsülésben. Meg sem fordult a fejükben, hogy a fortélyos félelem majd újra a régi reflexek szerint igazgat.
Azt hallgathattam meg, hogy az iskola igazgatója, aki eddig jóformán ismeretlenül is bírta bizalmamat, megbecsülésemet, hogyan próbálja védeni, megmagyarázni és eladni a védhetetlent. Éveken át hallgattam őt évnyitón, évzárón, és ugyan nem tetszett, hogy félórákon keresztül sulykolja a srácokba a felsőbbrendűséget - egy tömény eredmény-felsorolás volt egy-egy ilyen esemény - de soha egy pillanatra sem fordult meg bennem, hogy szakmailag bármikor elvtelen kompromisszumokat kötne, sőt. Na, hát ez most oda. A tantestület passzív asszisztenciája mellett kínos és kényszeredett nevetgélést hallhattam tőle magyarázat gyanánt, a máskor okos poénok most egészen hamisan csengtek, és én szégyelltem magam. Olyanokat hallhattam, hogy: "...a fenntartó hajlandó eltekinteni a végzősök délutáni kötelező sportolásától .. .", "nem én írtam a levelet, csak aláírtam"," hosszú egyeztetések során ennyit sikerült elérni, ezt is nehezen", etc. Holott csak annyit kellett volna visszaírni már az első baromságra, hogy köszönjük a megtisztelő lehetőséget, de nem élünk vele, mert nem fér bele az iskola pedagógiai koncepciójába. Nem írom alá, takonykölyök, én (mi) ehhez nem adjuk magunkat! - csak hogy mindenki értse.
Igen, persze, tudom, hogy ez mivel jár Esztergomban. Tudom, hiszen én is írtam nemrég. Egyébként pont ott ment el a dolog. Akkor kellett volna kiállni a Sitkuék mellett, az egész brancsnak! Nem öreg, ezt nem csinálhatod, nem szüntethetsz meg a kicsinyes marhaságod miatt egy több mint háromszáz éves iskolát, hát ki vagy te ahhoz! Kiállt volna értük a nyolc suli tantestülete, az üzenet lett volna! Nem, nem tették. Lapítottak. Mi nem politizálunk, nem avatkozunk bele, az ő ügyük, a mi dolgunk a tanítás. Hát most fel van adva a lecke. Ők kerültek sorra. És nem hogy egységes ellenállás nem volt, hanem volt helyette engedelmes behódolás. Az igazgató elmesélte néhány száz szülő előtt, hogy az iskola szakmai irányítása gyakorlatilag nem az ő kezében van. Megoldásnak olyan ötletek merültek fel, hogyan szerezzenek igazolást a gyerekek. Csaljanak. Papírozzák le. És ez lenne majd egyszer az elit. Ennyit adunk nekik útravalónak. Ez a rejtett tanterv első pontja, hogy jegyezzék meg egy életre! És ha legközelebb Kossuthról, Petőfiről, Hamvas Béláról beszélünk, meg persze bátor emberi kiállásról, akkor majd bólogassanak okosan, hátperszetanárúr...
Hát, senki nem volt ott, akinek helyén lett volna a szíve? Hogy vulgáris legyek: akinek helyén vannak a tökei?!
Szerencsés vagyok tudom, mert ilyen szempontból még nem tett próbára az élet. Tényleg nem szeretném, ha azt gondolná bárki, hogy nem mérlegeltem a helyzetet, hogy csak verem a más szervével a csalánt, ugatom a marhaságaimat itt, közben meg igazából nem az én egzisztenciámat veszélyeztetné egy ilyen elvszerű kiállás, nem engem rúgnának ki az iskola éléről.
És itt van a másik pont, amit jegyezzünk meg: ez nem egzisztenciális kérdés, ugyanis. Persze a személyes sorsot tekintve az is, de ezek az emberek, közoktatási intézményeink élén, elsősorban nem arra kaptak mandátumot a közösségtől, hogy megkeressék a napi betevőt. Arra kaptak mandátumot, hogy védjék és őrizzék ezeket az intézményeket, jelenlétük garancia legyen a szakmaiságra. Pozíciójuk a közösség bizalmán alapszik. Aláírási joguk van, nem pedig aláírási kötelezettségük! Ők a kapuőrök, ha mindent aláírnak, státuszuk értelmét veszíti!
Azonkívül példaképek is, tetszik, vagy sem. Amit tesznek modellértékű a közösség tagjai számára, felelősségük így tehát sokkal kiterjedtebb, messze túl nyúlik az intézményeiken. Ráadásul egy fiatal demokráciában kiemelt jelentősége van a fékek és ellensúlyok rendszere működtetésének. Mert van belőlük bőven! Nem lehet örökké arra hivatkozni, hogy: "nem lehetett mást tenni", "parancsra tettem"! A demokrácia nem attól az ami, hogy megválasztunk egy erős embert, aki majd megvéd bennünket a farkasoktól, hanem attól , hogy ismerjük a jogainkat, a lehetőségeinket és kimerünk állni értük! Olyan ember (emberek, mert a nevelőtestülettől ugyanezt várjuk el!), aki ilyen pozícióban van egy demokratikus jogállamban nekem ne mondja azt,hogy: "bocsánat, én mindent elkövettem, de nem tehettem mást.." mert az, ha ott van, hogy ezt elmondja, egyben azt is jelenti, hogy legalább egy dolgot még biztosan tehetett volna! Azért pedig külön szégyellem magam, hogy egy magamfajta - jellemóriásnak távolról sem nevezhető - semmirekellőnek kell erre felhívni a figyelmet!
Mindezt jól tudják azokban az országokban, ahol megharcoltak a demokráciáért. Vérrel fizettek, nem is kevéssel és nagyon jól tudják, hogy mibe került nekik. Éppen ezért nem adják könnyen, ha úgy érzik veszély fenyegeti, széles társadalmi bázison nyugszik a fent említett egymás melletti kiállás.
Mi ajándékba kaptuk a demokráciát, húsz évvel ezelőtt. Jobban mondva nem is kaptuk, egész egyszerűen nem figyelt ránk a nagyvilág egy kicsit, odapottyant elénk, felvettük és azt mondtuk: Emmegmi?! Né' má', szabadság! Figyi má', demokrácia! Hát ezzel meg mi a frászt csináljunk?!
Nem harcoltunk meg érte, nem is tudjuk mennyit ér. És mivel nem tudjuk mennyit ér, néha elég olcsón adjuk.
A táblán kint volt az órarend: nyolcadik(!) óra vége 14.40 és csak utána jön még az edzés. Meg a szakkör, zenesuli, korrepetálás, nyelvóra, kinek mi, és persze készülni is kell másnapra, mert az elvárás persze maradt - végül is nem muszáj annyit aludni tizenegy évesen sem. Agyrém. És azok akiknek az a dolguk, hogy megvédjék a kölyköket az ilyen agyrémektől, nem álltak ki mellettük/értük, mert féltették a seggüket!
Érdekes (szürreális? felkavaró?) volt nézni a gyakorlatias anyukákat, ahogy jegyzetelték a tudnivalókat: hogy mennyi lesz az osztálypénz; feliratos fehér póló kell tesire, vagy csak sima; hogyan lesz az igazolatlan, meg ilyenek.
Mit is mondtak, melyik oldalra kell varrni a csillagot: bal, vagy jobb? És számít, hogy pontosan milyen sárga?
PTI: 10+, a minap azt írtam, hogy hidegen hagy ki lesz Porfészek uralkodója. Hülyeséget írtam. Rohadtul nem hagy hidegen. Kurva mérges vagyok.
